Tanítóknak

Határozott szándékunk, hogy kiadványunk a gyermekekhez, illetve tanárokhoz, tanórákra is eljuthasson. Ezért választottuk a Creative Commons licenceit, amik lehetővé teszik a zenék letöltését, terjesztését, előadását és bizonyos alkotások módosítását, újrafeldolgozhatóságát is.

Szívesen várjuk további ötleteiket, tanórákra ill. táborokba kidolgozott programokat, amit az oldalon közkinccsé tudunk tenni:
kapcsolat kukac osiorokseg pont hu

Témák az oktatásban, táborokban való felhasználáshoz

  • A magyarok származása, ősi kultúrája, a nyelvi és genetikai rokonság kérdései
  • Mondáink ősképei, állatszereplők lelki tulajdonságai, a jelképek értelme
  • A hun-magyar életfilozófia, önismereti témák
  • A lelki érettséget és vezetőképességet meghatározó legfontosabb tulajdonságok

Atilláról és koráról szóló könyvek, előadások, alkotások

Atilla_es_a_hunok atilla_a_hun_uzenet Atilla_el_362px

Attila ifjúsága.2

Mondák

 

ISTEN KARDJA – Jordanes krónikája és egy debreceni népmonda nyomán

Volt a szittya királyoknak egy csodálatos, nagy erejű kardjuk, amelyet azért kaptak az istentől, hogy azzal minden népet legyőzzenek. Ez az ősi kard elveszett, de híre fennmaradt a szittya vitézek között. Az öregek mindig mondták, mondogatták: – Keressétek, kutassátok, mert az lesz a világ ura, aki isten kardját megtalálja! Hiszen keresték is, kutatták is, de isten kardját senki meg nem találhatta. Isten kardjának hírét Attila is hallotta, hogyne hallotta volna. Az édesanyja elbeszélte neki, hogy egykor azt álmodta: csodálatos fiúgyermeket fog szülni. Álmában megjelent előtte ez a fiú, és egy fényes kardot kötött a derekára. Lángolt, sugárzott az a kard, mert isten hajította le, és éppen az ő fiának szánta. Ebből az álomlátásból Attila megértette, hogy isten kardját ő köti a derekára, ő lesz isten ostora, aki minden népet meghódít. Gyermekkorától fogva várta, egyre várta Attila a kard érkezését. Nem is várta hiába. Történt egyszer, hogy az egyik hun pásztor észrevette: sántái, erősen sántít az egyik tinója. Megnézi a lábát, s hát véres seb van rajta. Ugyan mi sérthette meg? Ahogy körülpillant, fényes lángnyelv villan fel előtte, s hát egy kard áll ki a földből, abból csapnak ki a lángok! Odamerészkedik, kihúzza a kardot a földből, és futva fut vele Attila királyhoz. – Ezt a csodakardot a mezőn találtam, úgy gondolom, téged illet! Attila mindjárt megismerte isten kardját. Megmarkolta, suhintott vele a világ négy tája felé, és azt mondta: – Isten kardjával a föld minden népét megbüntetem!

ATTILA LAKOMÁJA – Priszkosz rétor nyomán

Hosszú vándorlás, kalandos utazás után érkezett Erdélybe a római küldöttség. Ott Attila király kíséretével találkozott, mindjárt csatlakozott is hozzá. Együtt haladtak a Tisza folyó felé. Nemsokára egy faluba érkeztek, ahol Attila feleségének, Réka királynénak szép háza állott. Sőt néhány hun vezér is házat épített a faluban, különösen Onégésziosznak volt szép háza. Amikor Attila a falu határába érkezett, egy sereg fiatal lány jött elébe. A lányok sorok szerint rendezve lépkedtek egymás után, fejük fölött hatalmas fehér patyolat fátyol lebegett. A fátylat két oldalról asszonyok tartották a lányok feje fölött. Olyan hosszú volt ez a fátyol, hogy alatta hét-nyolc lány lépkedett. A lányok szittya dalokat énekeltek, így üdvözölték a hazatérő királyt. Attila lassú menetben haladt. Amikor Onégésziosz házához érkezett, megállította lovát, mert Onégésziosz felesége és szolgálói étellel meg itallal kínálták meg. A hun király nem szállott le lováról, hanem lóháton fogyasztotta el az ételt, amelyet egy ezüst kisasztalon szolgáltak fel. Ezt az asztalt a király kísérői tartották. Ezután Attila ivott a kehelyből, amelyet Onégésziosz felesége nyújtott át, majd elindította lovát, és saját házába vonult, amely a domb tetején állott. A rómaiak követségét nagyon megvárakoztatta, mert erősen haragudott a szökevények rejtegetése miatt. Amíg a követség kihallgatásra várt, a tudós Priszkosz bejelentette a hunoknak, hogy fel akarja keresni Réka királynét, mert ajándékot hozott neki. Ekkor a hunok Priszkoszt odavezették a királyné házához. Ez a ház fából készült, kifaragott gerendái csúcsban végződő cölöpökbe voltak eresztve. A deszkákat nagyon ügyesen illesztették egymás mellé. Amikor Priszkosz belépett, először meghajolt a királyné előtt, majd körülnézett. Ott látta maga előtt Réka királynét, aki puha kereveten ült. A szoba padlózatát gyapjúszőnyegek takarták, úgyhogy mindenütt azokon kellett járni. Sok szolga és szolgáló volt a szobában. A szolgálók a királynéval szemben, a padló szőnyegén ültek, és színes fonallal mintát hímeztek a hun vitézek subájára. Ekkor Priszkosz előrelépett, ismét meghajolt, és átadta az ajándékot. A királyné átvette az ajándékot, megnézte, aztán kegyesen bólintott. Egy szót sem szólott, ezért a tolmács sem szólalt meg. Ekkor aztán Priszkosz ismét meghajolt, majd némán eltávozott. Amikor Priszkosz visszaérkezett a sátorba, amelyet a követségnek kijelöltek, ott már üzenet várta. Attila azt üzente a római követeknek: – Titeket lakomára hív Attila. A lakoma pedig kilenc órakor lesz. Ennél többet a hírhozó nem mondott. A mondott időben a követek pontosan megjelentek, s nemsokára ott álltak a hun király előtt. Ekkor italhordozók léptek a sátorba, és a követség minden tagjának egy-egy serleget adtak át, hogy azzal köszöntsék az uralkodót. A követek köszöntötték a hun királyt, fenékig felhajtották a serleget, aztán leültek az előkészített székekre. Egyébként szék volt ott bőven. Attila a sátor közepén egy emelvényen trónolt. Mellette lépcsős feljárat volt, ez vezetett a király ágyához. Az ágy vásznakkal, szövetekkel volt díszítve, az egész a rómaiak berendezésére emlékeztetett. A vendégek Attila jobbján foglaltak helyet. Amikor a megfelelő rendet megállapították, Attilának boros kupát adtak, s akkor a hun király felköszöntötte a küldöttség vezetőjét. A küldöttség tagjai is felhajtották a serleget, majd átadták az italhordozónak, aki mögöttük állott. Mert mindenki mögött ott állt egy-egy italhordozó, aki mindjárt elvette az üres serleget, kiment vele, kint megtöltötte, és úgy hozta vissza. Ezután a szolgák olyan asztalokat hoztak, amelyek mellett három-négy személy kényelmesen elfért. Az első fogás hússal teli tál volt: a húshoz kenyeret és főzeléket adtak. Minden étel jóízű volt; a szolgák arany- és ezüsttálakon szolgálták fel az ételeket. De Attila előtt egyszerű, négyszegletű fatányér állott: ő csak húst evett. A bort fakupából itta. Egyébként ételből is, italból is keveset fogyasztott. Attila ruhája is nagyon egyszerű volt, csak ruházatának tisztaságával tűnt fel. Kardja nem volt szemrevaló, lószerszámát se díszítette arany vagy drágakő, mint más szittyák felszerelését. Amikor az első fogást elfogyasztották, mindnyájan felálltak, és addig senki se ült le, amíg a borral telt serleget Attila egészségére fel nem hajtotta. Ekkor ismét leültek. Ezután két szittya jelent meg a sátorban, akik dicsőítő költeményeket mondtak Attiláról. Ezeket a verseket maguk költötték. A hun harcosok nagy érdeklődéssel hallgatták a költeményeket, lelkűket feltüzelte a harcokra való emlékezés, az öreg vitézek pedig sírva fakadtak, mert ők már nem harcolhatnak. A versmondás után egy féleszű szittya lépett be a sátorba. Ez képtelen badarságokat zagyvált össze, ezért mindenki nevetett rajta. De Attila ekkor is mozdulatlan maradt, egy arcvonása se változott. Úgy tűnt, mintha észre se venné, hogy körülötte tréfálnak és nevetgélnek. De amikor kisebbik fia, írnák belépett a sátorba, és odament hozzá, barátságos tekintettel nézett rá, és megcsípte az arcát. A követek elcsodálkoztak azon, hogy Attila a többi fiával keveset gondol, egyedül Imákhoz fordul szeretettel. Priszkosz megkérdezte a mellette ülő hun vitéztől: – Ugyan miért kedveli Attila a legkisebb fiút? A hun jól tudott latinul, értette a kérdést, de óvatosan körülnézett, és csak aztán mondta: – Csak akkor szólhatok, ha szavadat adod arra, hogy tovább nem mondod. Priszkosz megígérte: – Csak szólj, nem árullak el. Erre a hun vitéz azt mondta: – A jövendőmondók azt jósolták Attilának, hogy halála után a nemzetsége leszáll, de ez a fiú ismét felemeli. Ekkor a hun király felállt, még egy kupa bort köszöntött a küldöttségre, aztán intett, hogy a vendégek eltávozhatnak.

ATTILA HALÁLA ÉS TEMETÉSE – Jordanes krónikája nyomán

A hunok fényes csillaga, istennek ostora, a világverő Attila férfikorának derekán váratlanul halt meg. A hun király halála gyásszal töltötte meg a hunok szívét, és félelemmel az ellenségét, amely most már a fiaitól kezdett félni. Réka királyné halála után, amikor a gyásznak vége szakadt, Attila egy Ildikó nevű szépséges szép lánnyal akart házasságra lépni. Nagy vidámsággal rendezték meg a lakodalmat, Attila maga is sokat ivott örömében, pedig egyébképpen mértékletes volt. Amikor álomra tértek, Attilának megindult az orra vére, s minthogy hanyatt feküdt, a vér a torkába folyt és megölte, így halt meg ágyban, sebesülés nélkül, a harcban dicsőséges király. A következő reggelen a szolgák csak várták, várták a király ébredését, de amikor nem nyílt a sátor, rosszat sejtettek, berohantak, hát Attilát ott találták holtan az ágyán, Ildikó pedig ott siránkozott a másik ágyban a takaró alatt. Egymás után jöttek a hun vitézek halottnézőbe. Elbúcsúztak a vezértől, a hunok csillagától, istennek ostorától. De nem könnyel búcsúztak: hajukat levágták, arcukat késsel meghasogatták, hogy vérrel gyászolják meg a királyt. Égi jel is mutatta a király halálát. Martianus császár, Kelet uralkodója olyan álmot látott, hogy Attila íja eltörött. Ebből megértette, hogy a hunok királya, a rómaiak legnagyobb ellensége meghalt. Ezután Attila testét szépen megmosták, felöltöztették, és egy mező közepén, selyemsátor alatt elhelyezték. A hunok lóra pattantak, és azt a helyet, ahol a király feküdt, sebes paripájukon körülnyargalták. És ahogy lovagoltak, ilyen gyászéneket mondtak:

Attila, Attila, hunok nagy királya, Mundzuk sarjadéka, híres maradvája! Te ura, királya szittyák s germánoknak, Valál hódítója a rómaiaknak: Napnyugotiaknak, napkeletieknek, Valál rémülete, valál iszonyata Te minden népeknek! De ha könyörögtek, megengesztelődtél, Adófizetéssel te megelégedtél, Mindez nagy dolgokat te megcselekedted, Ez világnak hódítását mind te végbevitted, S sebzetlen maradtál! Ármányság, árulás meg is meg nem ejtett, Sűrű ellenség el sem is veszejtett, Haj! mégis meghaltál! Valál vigasságban, fekvél nyoszolyádban, Puha nyoszolyádban, tornyos palotádban, Meglepett a halál a te mély álmodban, Hunok nagy királya, Mundzuk maradvája! Hajh! ki mondja ezt halálnak, Az orozva járó álmát! Halál, halál, csendes halál, Nem vagy te igazi halál! Rajtad bosszút nem állhatunk, Beléd kardot nem márthatunk! Halál, halál, csendes halál, Nem vagy te igazi halál!
(Benedek Elek fordítása)

Ezzel a siratóénekkel elsiratták, azután a torral elbúcsúztatták Attilát. A toron nagy evés-ivást rendeztek: a szomorúságot a vigalommal összekapcsolták. Attila holttestét titkos éjjel temették, a föld mélyébe elrejtették. Fegyvereit, kincseit mind mellé tették a koporsóba. Az első koporsót aranyból, a másodikat ezüstből, a harmadikat pedig kemény vasból készítették. Ezzel azt fejezték ki, hogy Attila minden népet legyőzött, és a világ minden fényét és pompáját elnyerte. Amikor a rabszolgák a sírt betemették, egy sereg hun íjász körülvette őket, és mind egy szálig elpusztította azokat, akik a temetés helyét ismerték, így aztán azok, akik temettek, találkoztak azzal, akit eltemettek. Attila sírját azóta sem találták meg, a hun királynak csendes a nyugodalma.

/Lengyel Dénes: Régi magyar mondák/

Hozzászólások lezárva